Arra gondoltam, hogy azelőtt kezdem írni ezt a blogot, mielőtt elhagyom kicsiny hazánkat. Ennek több oka is van: egyrészt nem árt begyakorolni ezt a műfajt még a premier előtt, másrészt most van időm összeszedni a gondolataimat. Jellegzetes esős vasárnap van Budapesten, ami azért jellegzetes, mert megfigyeltem, hogy vasárnap - évszaktól függetlenül - általában mindig rosszabb idő van, mint pénteken. A vasárnapot ezért sem bírom. Meg azért sem, mert a vasárnapban mindig van valami lezárásos érzés, valami melankólia, amit kollektív illik megélni. Bármit ér csinálni, bringázni, ebédet szervezni, kiállításra menni, Duna parton sütkérezni, johet Normafa, esetleg Szentendre és persze mozi. Bármi, csak ne az Ikeában legyen.

A mai vasárnapban egyszerre az a snassz és különleges is, hogy egy dolgot csináltam és azt nagyon intenzíven: a nagy büdös semmit, és azt mind egyedül. Ami igazán meglepő volt, még élveztem is, persze azzal a kitétellel, hogy megbeszéltem magammal, hogy bármi is lesz, 2 óránként megszólalok. Ezt fontosnak érzem, és vállalom: aki csendtáborban vesz részt az szerintem hülye.

A következő 3 hónapot Londonban fogom tölteni, tele vagyok izgalommal, várakozással az utazással kapcsolatban. Jelenleg minden bizonytalan, kiszámíthatatlan, elképzelésem sincs, kivel/kikkel és főleg, hogy hol leszek pl 2 hét múlva. Egy olyan biztonságra törekvő embernek, mint én, aki folyamatosan szeret kapaszkodókat keresni maga körül annyira, hogy a vasárnapjait is jó előre bebiztosítja, azért ez nem túl megnyugtató. :)Persze tudom, szuper lesz, tanulságos meg minden. És hálás is vagyok a sorsnak, Jóistennek és a szüleimnek, hogy mindez megdatott, de ha épp nem hálát érzek akkor igazán intenzíven csak egy dolgot: be vagyok szarva de rendesen.

Másrészt pedig annyira de annyira várom ezt az utazást, hogy minden egyes momentumát szeretném jól megélni és megosztani veletek, akik a legfontosabbak vagytok nekem. (Papa ne izgulj, Joeval és Kevinnel töltött hétvégéim képeit nem fogom ide feltölteni, de megkérem majd Hasszant Omanból és Pukot is Ghánából, hogy írjanak nektek néhány üdvözlő sort magyarul! :) Mindent összevetve praktikusnak tartom ezt a platformot, főleg egy hozzám hasonló csetelési és emailezési analfabétának, de hát ismertek. 

Mire befejezem az első posztomat, kezdek rájönni, hogy miért ment úgy ez a vasárnap, mint a karikacsapás. Londonba egyedül menni menő, már-már tökös dolog, a legtökös-dögösebb amit eddig valaha csináltam. Várakozni, álmodozni pedig nagyon jó!

Kérlek, olvassátok ezt a blogot szeretettel és nézzétek el, ha néhol nem pontos és jól dokumentált az útleírás. A stilisztikai sutaságokért pedig ielőre is elnézést kérek, keresem a stílusom... 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.