(Ez csak álca persze, sokkal szívesebben írnék arról, hogy milyen volt az első londoni színházélményem, a sulizáró „összejövetel” emblematikus momentumairól nem is beszélve! Köszönöm istenem, hogy buliból hazatérve még sosem jutott eszembe felmászni a double decker tetejére, bármennyire is vonzónak tűnik fent ülni a buszon, teljes látképpel. Ja, és voltam London legnagyobb jelmezkölcsönzőjében is, Niki, tiszta Kánaán! Három szintes, ebből egy szint a kiegészítőké, egy a kölcsönözhető ruháké és egy a megvásárolhatóké. A kölcsönözhetőek közül a Tudor család egész budoárja fellelhető, bármikor lehetsz Aragóniai Katalin vagy Boleyn Anna. Beöltöztem sheriffnek, rendőrnőnek, szív-királynőnek de a végén mégis a szexi kalózlány jelmezt tettem magamévá, otthagyhatatlan volt! Kardot nem vettem, előrelátásból. Pénteken beöltözős buliba megyek, de szerintem egy kalózlány jelmez egyébként is mindig jó befektetés. Ja, és eldöntöttem: egyszer szőke leszek. De nagyon! Kb 13 parókát próbáltam fel, és az a durva, hogy a Monroe típusú szőkeség igazán jól állt.)

 Na, de akkor most kanyarodjunk vissza az eredeti témához.

Négy órám van egy héten, 3 tanítási napon. Egy tanítási nap reggel 10-től este fél 6-ig tart, tehát elég izmos. Az óráim: Essential Public Relations, Principles of Management, Oral Communication, Business Writing. Egy csoportban kb 6-15 ember van, a kis létszám miatt nem lehet nem aktívnak lenni. Na jó, egyszer elaludtam PR órán, de csak azért mert itt van a legtöbb elmélet, és a tanár annyira gyönyörűen mondta ki azt a szót egymás után többször, hogy „absolutely”, hogy teljesen elandalított. Erről jut eszembe: rajongok azért, ha egy anyanyelvű mondja ki az „absolutely”-t! Gyakran kérem is őket, csak úgy. Eddig senki sem ellenkezett.

A PR órán mindig van egy kis elmélet, amit aztán egyéni vagy csoportos gyakorlati feladatok követnek. Rengeteg sajtóközleményt írtam már angolul (szótár nélkül, sicc!), csoportosan készítettünk CSR kampányt, szerveztünk photocallt, szponzorrációt. Az év végi nagy prezentációnk alkalmával a Sony PlayStation-nek kellett a válságkommunikációs kampányát elkészíteni, reagálva arra, hogy hackerek feltörték a rendszert és ezáltal 70 millió felhasználó adatai veszélybe kerültek. Öten voltunk a csoportomban, ebből igazán ketten dolgoztunk egy olasz lánnyal és láss csodát: a miénk lett a legjobb prezentáció. Nagyon jó dolognak tartom, hogy itt minden vizsgát megelőz egy un. mock exam, azaz ál-vizsga. Ezalatt minden úgy történik, mint élesben, csak a megszerzett jegy nem számít. Ha belegondoltok, annyira ésszerűtlen, hogy nálunk a tanár sosem mondta meg, hogy mire számíts, csak hogy jól megtréfáljon. Pedig ha tudod, attól még ugyanúgy fel kell készülnöd a vizsgára és meg kell tanulnod mindent, csak látod a jellegét, a kérdések stílusát, mélységét, stb… Minden vizsga esettanulmányokról szól, és néhány éves szakmai tapasztalattal a hátam mögött biztosan mondhatom, hogy teljesen életszerű feladatokat kapunk. Mert ugye minek tudni Szeles Péter Public Relation a gyakorlatban c. 250 oldalas könyvét betéve, ha senki sem mondja el, hogy hogyan kell sajtóközleményt írni. A mostani vizsgán pl. az volt, hogy XY légitársaság jegyeinek eladási volumene megcsappant, ezért PR szakértőként adjak tanácsot az üv.ig-nek, hogy mit tehetnénk az újbóli utazási kedv erősítésére. A másik esetben egy új zacskós leves családot kellett bevezetni a piacra, felsorolni az ajánlott PR aktivitásokat és közleményt írni rá. Az könyv ide kevés, mindegyik feladatnál gondolkodni kell. Management órán szintén esettanulmányokat bizonyos témák köré rendezve: motiváció, vezetéselmélet, tervezés, szervezés, változás, kommunikáció, értékelés. Csoportokban dolgozunk, minden órára 3 esettanulmányt kell elkészítenünk, kérdésekre válaszolva, mintha minden problematikus helyzetnél mi lennénk a menedzsrek.

Összegyűjtöttem a kedvenc mondatokat, amiket a tanáraimtól hallottam (Azért is írom le őket, hogy sose felejtsem el):

Azaz: értsd meg a másikat mielőtt az akarod, hogy téged értsenek meg.

Ahogy gondolkodsz, úgy viselkedsz. (Tehát vigyázz a gondolataidra.)

Lépj ki a dobozból, ne félj máshogy gondolkodni mint a többiek

Business writingon különböző témájú üzleti leveleket kell írnunk, időre. Oral communication órán főleg prezentációs gyakorlatokat néztünk át, vagy tárgyalási helyzeteket, meetingeket, telefonbeszélgetéseket. Most kezdődnek a vizsgáim, eddig pont mindegyiken átbuktam, szóval van még mit gyakorolni. Két tanár hívta fel a figyelmemet arra, hogy olvashatatlan a kézírásom és csináljak vele valamit, mert emiatt konkrét részeket ugranak át a dolgozataimban. Hm...nem tudok vele mit csinálni.

 

Innen szemlélve kontrasztos a különbség a mi típusú (porosz?) oktatási rendszerünk és az angolszász között. A tanár itt komolyan gondolja, hogy az a feladata, hogy segítsen neked elasjátítani dolgokat. Óra végén mindig tovább maradnak, és bíztatnak, hogy menj oda hozzájuk. Sokszor odajöttek hozzám szünetben, hogy mindent érettem-e. Valószínűleg azért, mert én vagyok a legfrissebb a suliban, a többiek a diplomáért tanulnak, azaz több szemesztert végeznek el. Egyébként mindent értek, ennek nagyon örülök. Annak is, hogy elkezdtem életem első angol könyvét olvasni, és nagyon jó tempóban haladok vele. Természetesen a kedvenc olvasmányaim közé továbbra is a Vanity Fair tartozik, no meg a Vogue.

A suliban tehát mindenki bátorít, hogy kérdezzünk beszéljünk és senki nem nyomasztanak a nyelvtanja vagy a kiejtése miatt. Utóbbi elég trükkös: van egy japán, litván és nigériai osztálytársam, akiket folyamatosan kerülök, hogy nehogy megszólítsanak. Esetükben halvány dunsztom sincs hogy miről beszélnek, pedig folyamatosan és állítólag angolul. A tanárok tanítás után jönnek oda hozzád, ha problémájuk van veled (pl: mert késtél, vagy zavartad az órát, vagy a telefonodat piszkáltad) De sosem mások előtt teszik ezeket szóvá! Egyébként pszichésen is nagyobb hatása van így, mert érzed, hogy figyelve vagy. Más tekintetben viszont óriási a szigor. A házikat kötelező megcsinálni, de valahogy nem is jut eszébe senkinek, hogy nem csinálja meg. Mivel csapatban kell dolgoznunk, ha én nem teszem oda magam, akkor az másnak is rontja az eredményét, ami nem etikus, ugye. Csak úgy, mint az életben. A hiányzást előre kell jelezni írásban és nyomós indokodnak kell, hogy legyen. Egyszer fordult elő, hogy nem mentem be egy délelőtti órára, és nem is szóltam senkinek, másnap már jött az e-mail a suli vezetőjétől. Decens és diplomatikus angolsággal udvariasan érdeklődött hogylétemről és távolmaradásom okáról. Majd megköszönte, hogy informálom. Igazi angol. Az egyik órán ad-hoc kiselőadást tartottam a magyar diákok puskázási szokásairól, meg hogy nálunk ez alap. Magyarországon mindig az az ügyes, aki leleményes, aki megtalálja a kiskaput. Döbbenten hallgatták, persze jót szórakoztak. Még a brazil lány is azt mondta, hogy ők aztán tényleg zsivány nemzet, de a puskázásért az összes egyetemről való eltiltás jár. Nyilván mindenki a lehetőséget látná benne, ezért büntetni kell.

Ezt kaptuk az egyik tanárunktól az utolsó órán. Mini zsúrt szervezett, sütikkel meg kólával. Szerintem nagyon cuki.

Összességében azt gondolom, hogy nálunk sokkal több tehetségesebb ember lehetne, és boldogabb is, ha másféle oktatásban részesültünk volna. Akár ha csak a nyelvoktatást nézzük: a magyarok többsége még akkor is fél megszólalni, ha valamennyire beszéli a nyelvet. Ahhoz szoktattak minket, hogy szégyelld magad, ha hibát ejtesz és csak akkor állj a tömeg elé, ha mindent pontosan tudsz. A felelés nálunk sosem önprezentációra szolgált, hanem mindig félelmet keltett, a beégés lehetőségét hordozta magában az osztály előtt. Ebből alakult a frusztrációnk, a múlton való kesergés és a jövőtől való félelem. Ezért félünk kiállni akkor is, ha jól tudunk valamit. Nem bízunk magunkban, abban, hogy jók vagyunk, hogy fel tudjuk venni a versenyt bárkivel. Így nehéz bízni egymásban, a holnapban és abban is, hogy csak rajtunk múlik, hogy az adott pillanatban hogyan érezzük magunkat.

Országimázs gerillamarketing: színes lufikat és kitűzőket osztogatni a Deák téren „Attól hogy másnak jó, nekem még nem lesz rossz!” felirattal.