Itt Londonban a legtöbb impresszió útközben ér, ahogy figyelem az embereket. Ó bárcsak lennék olyan bátor, vagy ügyes, hogy csinálnék néhány arcról rejtett felvételeket! Még mindig lenyűgöz a sokszínüség és az a fajta szabadság, ahogy az emberek vállalják magukat. Függetlenül attól, hogy hány évesek, milyen a bőrszínük vagy hány kilók. Azt hiszem, semmilyen megbotránkozást nem keltenék, ha egy kengurut húznék a fejemre, de szerintem még feltűnést sem nagyon. Kicsit olyan érzésem van, mintha azok az emberek választották volna maguknak lakhelyként Londont, akik otthon nem mertek vagy nem tudtak volna kibontakozni, és ebben a városban látják stílusuk szabadjára engedésének lehetőségét. A legtöbb európai nagyvárosban voltam már, de ilyet nem tapasztaltam például sem Berlinben, sem Amszterdamban, amiket szintén Európa szabadság-fellegváraként emlegetnek.

Az egyik kép például, ami biztosan megmarad az emlékezetemben, az a lány, aki tegnap ült mellém a metrón. Kb. velem egykorú lehetett, patent tűzpiros kosztüm, fekete lakk tűsarkú, óriási karimájú kalap némi tüllel (oldalra tolva). Leült és elkezdett kötni. Egy sárga pulóvert. De olyan könnyedséggel és nyugalommal, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ebben a szettben reggel tízkor kötünk a metrón. Kicsit irigykedtem rá, jó lehet ilyen furcsa szokásokkal rendelkezni.

A kedvenc vasárnapi elfoglaltságom a Brick Lane Sunday market, ami London egyik legkülönlegesebb hangulatú piaca, szerintem sokkal eredetibb, mint Camden. Tele nagyon furcsa emberekkel, és nagyon egyedi ruhákkal, szuper áron. Sok lány (főleg ázsiaiak) akik felhalmoztak egy csomó cuccot és ékszert londoni tartózkodásuk alatt, mielőtt hazamennek, kiülnek a járdára Brick Lane-en és 1-2 fontért eladnak mindent. Itt tettem szert egy mű-virágfüzérre, ami a fejre applikálható. így:

 Sokan hordanak itt ilyet, szerintem meghonosítom Budapesten is. Nagyon szemezek egy 5 fontos kalappal, annyira de annyira hordanám, csak tényleg nem tudom elképzelni, hogy hol. Nos, itt ettem a legfurcsább sri-lankai fogást is, pisztácia-zöld szószban úszott a sok kicsi rák. Vagy avokadót vagy kivit dobtak mellé, ebben már nem vagyok biztos. Brick Lane-en az is különleges, hogy mindenki a járda szélén ül és eszik vagy beszélget. Mint a madarak a villanypóznán.

A „vállald önmagad” jegyében tett lázadásom eddigi csúcspontja az a tűzvörös rúzs, amit egy hete minden nap a számra kenek. Nagyon büszke vagyok rá, az osztálytársaim szerint egyátalán nem prostituáltas. Hiszek nekik.

A látnivalók közül a legtöbbet már megnéztem, a kedvencem eddig azt hiszem a National Portrait Gallery, a Tate Modern és a British Museum. Az Tate csak modern művészetet mutat be 6 emeleten keresztül, a tetején egy üvegfallal körbevett kávézóval, ahonnan állítólag a legszebb a londoni panoráma. Tényleg szép. A British Museum pedig olyan, mintha egy törikönyvben sétálnék: minden szoba a történelem egyik különböző szakaszán vezet keresztül, de nagyon monumentálisan és nagyon élethűen. Eddig csak a földszintet sikerült bejárnom, az ókori Egyiptomot, Görögországot és Rómát. Hát, magyaros szarkazmussal élve, mindenhonnan szétlopkodták a dolgokat, de tényleg lenyűgöző.

Múlt héten voltam a Royal Academy of Arts-ban, ahol 20. századi magyar fotográfusok képeiből rendeztek kiállítást. Munkácsi, Brassai, Moholy-Nagy, Kertész…Egyébként is imádom őket, de itt látni mindezt, felemelő élmény volt. Fél napot töltöttem London legnagyobb könyvesboltjában, ami 6 szintes. Azt hiszem 4 bőrfotelbe vackoltam be magam.

 

Voltam Greenichben, ahol Kornél barátommal töltöttem egy napot, parkoztunk, napoztunk szuper volt. Találkoztam Attilával, az egyik gyerekkori szerelmemmel, elvittem a törzshelyemre (igen, már van ilyen pub!!). Az elmúlt 10 év kihagyott beszélgetései, valamint az új londoni élmények hatására zárásig ott rekedtünk. Két hete pénteken magyar estet szerveztem. Vettem egy csomó csirkét, felkértem Lénárdot, hogy legyen ő a főszakács. Örömmel vállalta. A paprikás csirkés lakomára meghívtam Kornélt és Attilát is, volt aranyat érő pálinka, nagyon jól sikerült! Szeretek ismeretlen embereket összehozni, főleg ha egész különbözőek.  

Szombaton elmentem Chiswickbe, a Kerekes Band koncertezett, nem tudtam kihagyni. Két órát utaztam, ráadásul overground lezárás volt, ami miatt a gettós Willesden Junctionban leszállítottak a vonatról és egyedüli fehérként fel kellett szállnom egy pótló buszra. Ismét olyan helyeken tekeregtem, ahol csak reménykedni tudtam, hogy a busz nem fog lerobbanni. A srácok egy fokkal jobban odatehették volna magukat, persze tudom, hogy most nagyon sokat koncerteznek, ezért biztos fáradtak. Azoknak a magyaroknak akik itt élnek, viszont óriási és különleges élmény hallani valami ennyire hazait, nekünk egrieknek főleg az volt. Kicsit megható is, azt hiszem.

Vasárnap Mariemmel utaztam Brightonba, az egyiptomi barátnőmmel. Brighton csodaszép! Igazi hippi város, az idióták közül a legidiótábbak költöznek oda Londonból. Ráadásul ez a város Anglia meleg központja, ezt teljesen vállalják is, még múzeumot is csináltak rá. Nekem leginkább a mediterrán jellege miatt tetszett, meg azért, mert végre láttam kicsi utcácskákat és kicsi tereket, autók nélkül. Igen, azt hiszem, most érzem annak a ballansznak a hiányát ami otthon megvan, mert Eger és Budapest szépen kiegyenlíti egymást. Mariem megígérte, hogy megmutatja a haját a parton. Óriási körülményeskedéssel elvonult a tengerparti wc-be, ahonnan nagy sokára visszatért fürdőruhában és köpenyben, csak egy szalmakalappal a fején. Sokáig nem értettem, miért volt fontos neki ez a partos dolog, meg a fürdőruha, hiszen 21 fok volt és óriási szél, én felöltözve is fáztam. Azt sem értettem, miért kellett a legolcsóbb rozé után kutatnunk Brightonban, délután kettőkor úgy, hogy tudta, hogy én nem iszok. A szende szűz csadoros barátnőm fél óra alatt benyakalt egy üveg bort, megkért, hogy csináljak róla képeket ahogy fürdőruhában, kalap nélkül pózol a strandon. Sőt, olyat is kellett, hogy üveg volt a kezében. Aztán megesketett, hogy nem mondom el senkinek, mert a vőlegénye és a családja kitagadná, ha megtudná, hogy takarás nélkül mutatkozott nyilvános helyen. 24 éves létére egyébként Mariem elég bölcs lány. Azt mondta nekem, hogy ha egyszer az ember valami mellett dönt akkor álljon bele. Ő 16 évesen döntött úgy, hogy mindig hordani fogja a kendőjét és sosem mutatja a karját, dekoltázsát, lábát. Ha most visszafordulna, akkor az azt jelentené, hogy kilép a muszlim közösségből és meghátrál a korábbi döntésétől. Egyébként a takarás abból ered, hogy a nők ezáltal védjék meg magukat minden „rossz” dologtól, tudtátok? Nem csak a paráználkodástól, alkohol fogyasztástól, de a gonosz szellemektől és a rossz energiáktól is.

Azt hiszem életre szóló emlék lesz az is, hogy részt vettem egy arab lány szabadságra való törekvésében, sőt cinkostársa voltam.

Továbbra is rengeteg emberrel ismerkedem meg, ami nem nehéz itt. Pinar barátnőm (igen, szegényt ezzel a névvel áldotta meg a jóisten, sőt hab a tortán a Kocukkarakas, ami a vezetékneve) bemutatott Valentinának, aki elhívott a szülinapjára. Valentina ugyan olasz, de a legtöbb barátja taiwani, így a kevésbé jól sikerül antrém alkalmával azt is megtudtam, hogy Thailand és Taiwan nem ugyanaz. Végül két német fiúval jöttem haza a metróig, akiket e hely előtt ismertem meg. Na ez például nagyon fog hiányozni, ha elhagyom ezt a várost. A nyitottság, az érdek nélküli csevegés emberekkel, közös nevetések idegenekkel, sok-sok kedves állomás. Hja, ilyen egy utazás!